2015. augusztus 27., csütörtök

08.27.


Tegnap dóri bébibogyóval találkoztam, ajj, mindig olyan ritkán látom:/  De találtunk neki egy csodaszép ruhát, mert megy majd esküvőre. Szívem szerint én is vettem volna egy ugyanolyat, mert irtó olcsó volt:D Olyan boltokba vitt el, amiknek a létezéséről sem tudtam hahi. Aztán a szokásos zabálásunk volt, meg a járkálás mindenfele. Majd beültem még zolihoz, este meg kijöttem elém a kicsik:3 
Ma ádinak volt angol felmérője, addig én zolinál voltam, majd jöttek ők is, és én vezettem haza a kis kocsival. Szegényt nem szeretem annyira, de már lassan kezdem megszokni:D Plusz holnap is azt kell vezetnem nem kevés távon, mert a másik kell anyuéknak. Amúgy ügyi leszek, csak meg kell kedvelnem:D 
És megvannak a nyaralós képek! Viszont ma már nincs erőm felrakni, mert így is csomót töltök fel. Majd a héten, vagy a jövőhéten felpakolom őket:D 
Holnap egész nap vásárolnom kell, zoliért menni, fuvarozni, aztán ottalvós alföldes buli van bodaszőlőn, másnap is van programom. Vasárnap meg sütögetünk keresztanyuéknál, meg a jövőhetem is hasonló lesz. De nem bánom, ez a jó, ha van mit csinálni:D

Nagykárolyi, meg aznapi képek(08.22.)
Olyan szép fák voltak, gyönyörűen rendbe volt tartva az a park:)




Rólam a fánál egy értelmes kép sem sikerültxd





Erő, izom...




...tejet iszom:D




Én is növesztek a kertben egy szomorúfüzet és levágom kleopátra fazonra:D





Anyusék





Dia










Amúgy ilyen egyiptomi kiállítás is volt





Apa poénos















Ilyen zacskót kellett felvennünk, olyan szekszi volt:'DD





Kiccsalád<3











Tele volt tükrökkel, én meg lefoglaltam magam.XD





Anyuuu





Muhaha:D





Ez is nagykárolytól nem messze volt, viszont ha ezt a tényt nem tudnám, akkor simán rávágnám, hogy a kossuth utcai templom:D






Ez pedig már máriapócs, volt egy bárka játszóház, vagy hogy is mondjam. De nagyon jól nézett ki, nem hagyhattam ki:D











A csúszda amúgy full sáros volt, ezért csúsztam talppal, csak kicsit féltem, hogy seggre esek, ami majdnem össze is jött:D
















Gyí pacii





Nagyon kreatív család vagyunk mi:DD










Ez még keddi. Ilyen 'ANYAAAA, GYERE MÁÁÁR!' fej:D






Már a nagyállón voltunk, mikor eszembe jutott, hogy szokásunkhoz híven már megint elfelejtettünk valami képet csinálni, így megint tök hülye fejünk van:D De nem baj, ilyen a mi formánk:D






Annyi a világ, amennyit beletöltesz.





Dóritól, milyen kis édi, hogy hozott nekem szuvenírt:D





Ritka pillanatok egyike, amikor szoknyában vagyok. Ma előfordult:D





Amúgy mindig akkor csinálok tükrös képeket, amikor tiszta gané a szobám:D



2015. augusztus 25., kedd

08.25.


Tul szep idoket elek mostansag:$ Probalom a maradek par napot meg kielvezni, amig el nem kezdodik a suli:D Raadadul most mar megint itt a jo ido is huhuuu. Attol a hidegtol agyfaszt kaptam:l
Valamelyik nap mult heten konyvtarban voltunk. Fogyikak vagyunk:D





Csunya esos pentek, de csodalatos nap volt:) Elotte csutortokon voltunk a varosban iszogatni zolival ketten, de persze 8millio ismerossel talalkoztunk, aztan kristofek is csatlakoztak:D



Szombaton voltunk nagykarolyban romaniaban, aztan hazafele mariapocson is, nagyooon jo volt, majd mas kepet is rakok, csak a masik telomon van a sok:D




Fuuuj, kurva ocsmany:D Eletemben nem voltam ennyire kisminkelve, de nem is leszek. Amugy zita mutatta meg huszadikan, de jol el lehet vele szorakozni:D




Valamelyik nap nagy rendrakast szerveztem. Egy fel vagyont odaadtam mar a DVKnak, es ez csak egy resze:D




Tegnap vasarolni voltam zolcsival, a new yorkerben jol at akartak kurni, meg szerencse hogy dolgoztam en is ruhaboltban muhahah:D Aztan egy vodor fagyi, meg szandiek tarsasagaban beultunk a latinba dumalgatni:D Este zolival jottunk hozzank:$
Ma fogorvosnal voltam, mar amugy nagyon unom... Aztan itthon mindenfelet csinaltam, repult az ido:3





Ezt valamiert nem toltotte fel:D


2015. augusztus 18., kedd

08.18.

UUUUJRA ITT!:D
Hat volt egy nyaralasunk az biztos... De az eg sosem hagyja nekem, hogy unatkozhassak, meg veletlenul sem. Azert kevesebb stresszt is elviseltem volna.xd Egyebkent jo volt! A hegyekben szeretnek lakni!! Jo, tudom, kis alfoldi gyerekkent nekem ez csodaszamba megy es biztos azert, de neeem, maskor is jartunk ott, es most igazan megtetszett:3 Kepeket elkerem majd, mert a fenykepezovel csinaltuk, de ha azt nezem, hogy a tavalyi nyaralasrol sem kaptam meg, akkor igy nem tudom mit igerjek:D Penteken jottunk haza, es vegre agyban alszok, azt hittem mar sosem jon el az a pillanat. Voltunk turazni csomot, a kedvencem a szallasunk mogotti dobogokoi kilatas volt. Istenem, annal szebbet! Ejszaka meg varazslatosabb volt. Masik beszt a ram szakadek. A kepek nem adjak vissza az eloben latottakat:)
Szombaton zolihoz mentem be a m.helyere, vasarnap kivittem a kicsiket meg apat a strandra, hahi, jo ezt mondani. Aztan zolihoz mentem be, pizzaztunk meg minden:D
Tegnap gabonak segedkeztunk, mert epitkezik, bar en leginkabb az anyujat foglaltam le.
Ma fogorvosoztam, delutan foztem csomo mindent, kesz konyhatunder vagyok!!!:D
Hejhooo vasarnap




Egyebkent kaptam egy uj telot, meg tesztelem:D De kozben a masik lenovot is hasznalom





Edes draga kiscica<3 Bar az nem tetszett, mikor az ejszaka kozepen beugrott mellem az agyba:'D Szivesen aludnek vele, mert rohadt edi, csak en nem turom meg a macskat a hazban, az agyban meg vegkepp nem:D





Tegnap zolinal alukaltam:3




Angyalkam




Ez meg a kis dumalos kandurom. O a masik kedvenc:$




Maaaa. Megmutattam mar kobinak, hogy meg eletben van a kutyuja:D





De olyan helyes felnott szkubidut neveltem, hogy muszaj felraknom:$








Macskablog ujra. Bobikamnak nem volt kedve pozolni, mert telezabalta magat:D




Masik telorol a kepek, szoval bocsi az osszevisszasagert:
Adikam szulinapja aug7




Torta helyett ilyen kokuszos sutit kert, de hat na, isteni finom volt





A kedvenc helyem




Itt is, panoramaban:3




Ez egy 'mar fogalmam sincs melyik forrashoz vezeto' tura, de ez is szep volt. Amugy az elso napi volt a legbrutalisabb, csekely 8 orat mentunk durva lejton-fejton.




Ez pedig mar a strand, tiszta gedeon bacsi vagyok:D




Jaj, ugy elvezem en a strandot




Na ha ez nem sziv alaku, akkor semmi. Egybol a szivecskem jutott eszembe errol a szivecskerol:$