2017. március 20., hétfő

2017. március 10., péntek

03.10.


Sajnálom, hogy nem sok időm van blogolni, de másra sincs sokkal több időm :/ Szeretnék inkább a tanulással foglalkozni és igyekszem a lehető legtöbbet megtenni, hogy ebben a félévben jól teljesítsek :) A saját érdekemben. Órán is minél jobban figyelek, mint hogy egész idő alatt telefonozzak és utána lessek a vizsgáknál, hogy basszus, ezen az órán mit is vettünk? Ja és durva, mert így annyira érdekes minden. Már komolyan élvezem ezt a félévet, sokkal jobb mint az előző, mert már van egy alaptudásom és tudom, hogy miről beszélnek és hozzá is tudok szólni. Nagyon jó :)

Iiiiiiimádom, hogy végre tavaszodik, ezen a héten már tudtam egyik nap bőrkabátban menni, szerintem ma is abban fogok. Annyira felszabadító, hogy nem azt a nagy téli kabátot kell hordani :D Csak nekem estig van suli és akkorra mindig újra hideg lesz. De már csak azt várom, hogy rügyezzenek a fák, zöldelljen az erdő, és boruljon virágba minden ^-^

Változás még, hogy 21 lettem, viszont a szülinapi bulimat ki kellett hagynom, mert magas lázam volt. Szóval nagyon ügyi vagyok, ez a szülinap olyan semmilyen volt most :D De örülök, hogy meggyógyultam, meg igazából újra feltöltődtem és ez csodás :) 


Nincs kedvem kivágni a képet, de képzeljétek úgy, hogy ki van :D
Amúgy rászoktam a magassarkú csizmákra, már van egy pár darab és tök jól járok bennük, csak a nap végére megfájdul tőle a térdem xd Hát nem szerencsétlen vagyok?




Mignon torta- a legjobb :D